MENÜ
greenlife club
"ugy kell élni és gyogyitani
hogy az emberek minnél egéségesebben                                                                      
és minnél késöbb hajanak megˇ"

Mikroalgák – A természetes kincsesládája

Ahol algák vannak, ott élet is található. Az algák Földünk legősibb élőlényei, bolygónk oxigéntartalmának 90 százalékát állítják elő. Körülbelül 3 milliárd éve léteznek és különlegesen értékes alkotóelemeinek gazdag összetéte által egyedülálló élőlények. Napjainkban a mikroalgák számos országban az egészséges étkezés fontos részét képzik. Japánban például a mindennapi étkezés elengedhetetlen alkotóelemei. Ennek számos oka van: Többek között a benne található több ezer vitális anyag, amelyek akár 90%-os bilógiai felhasználhatósággal is rendelkeznek, azaz az emberi szervezetben teljes mértékben kifejthetik kedvező és nélülözhetetlen hatásukat. Tovább...

Feltételezhető, hogy Latin-Amerika őslakosai voltak az első olyan emberek, akiknek az algák már évezredekkel ezelőtt is mindennapi étkezésük szerves részét képezték. Bizonyított, hogy a maják és az aztékok, Közép- és Dél-Amerika magasan fejlett társadalmai ismerték és hasznosították az algák regeneráló és tápláló képességét. A kutatások területén azonban csak a 20. század végén értek el jelentős áttörést, amelyet olyan tudósoknak köszönhetünk, mint a japán Hiroshi Nakamura és az Egyesült Államokból származó Christopher Hills. Átfogó tanulmányok mégis csak az utóbbi időben születtek. Itt elsősorban annak felfedezése kiemelkedő, hogy a mikroalgák vitális anyagai (vitaminok, ásványi anyagok, enzimek, nyomelemek és alapvető aminosavak) számos pozitív hatással bírnak. Ma a figyelem középpontjában elsősorban a Spirulina Platensis, Lithothamnium Calcareum, Chlorella Vulgarits és Haematococcus Pluvialis algák állnak.

Az édesvízi Chlorella alga azzal a figyelemre méltó tulajdonsággal rendelkezik, hogy méregteleníti a szervezetet. Serkenti azon egészségre káros anyagok eltávolítását, amelyeket nap mint nap a levegőn, vízen és táplálékon keresztül magunkhoz veszünk. Többek között ide számítjuk a régi amalgámtömések nehézfémtartalmát, valamint a klórtartalmú szénhidrogént, valamint növényvédő és rovarellenes szerek káros anyagait. Megtalálhatóak a kolbászban, a bélszínben és a sonkában, illetve az ásványvízben, borban, sörben, továbbá a zöldségekben és a gyümölcsökben is. A Chlorella „összegyűjti“ az emberi szervezetből a nehézfémeket, és eltávolítja őket a testből. Ezen tulajdonsága révén nem csak a belet tisztítja meg, hanem az ereket és a test raktárait is, mint például a zsírszövetet.

A Chlorella alga ezen felül nagy mennyiségű B-vitamin-komplexumot is tartalmaz, amely többek között a bél aminósavainak felvételében és szállításában játszik fontos szerepet. Erősíti az immunrendszert, serkenti a sebgyógyulást, biztosítja az egészséges bélflóra kialakítását, így szabályozza a bél működését és támogatja a májfunkciókat. A tudósok a Chlorella alga átfogó hatásrendszerét Chlorella Growth Factornak nevezik (röviden CGF). Bár még csupán kevés kutatás foglalkozott az Chlorella algával, mégis olyan különleges esetekről számoltak be, ahol megállította a daganatok növekedését, így azonnal felhívta magára a kutatók figylemét.

 Chlorella kiváló sejttisztító hatásában több tényező játszi közre, mint például a sejtfalainak különleges cellulóztartalmú felépítése, valamint az egyedülállóan magas tartalma filterhatású anyagokban, mint például a sporopolleninben. Mindemellett erősen koncentrált klorofillt is fellelhető benne, amelynek tartalma akár a 4 százalékot is eléri, ez az egyik legmagasabb növényeknél eddig mért érték, és a természetben egyedül a Chlorella alga esetében figyelhető meg, ezért valóságos „méregmágnesként” tartják számon.

Ugyancsak különlegesen nagy mértékű teljesértékű növényi fehérje található benne, száraztömeg tartalma akár az 50 százalékot is eléri.

A Chlorella alga számos vitamint is tartalmaz, többek között B-vitamint, aktív B12-vitaminnal együtt, illetve K-vitamint, pantoténsavat és folsavat, valamint különböző aminosavakat, valamennyi alapvető aminosavat ideértve. Továbbá számos ásványi anyag és alapvető nyomelem található benne, úgy mint magnézium, kálium, mangán, vas, cink, kálcium és szelén, továbbá antioxidánsok, polifenol és számos további bioaktív anyag.

Tanulmányok

A chlorella és a méregtelenítés

Tanulmányt folytattak annak tisztázására, hogy a chlorella hozzájárulhat-e a higany emberi szervezetből történő fokozottabb mértékű kiválasztásához olyan egyéneknél, akik meglévő amalgám-fogtöméseik miatt higannyal terheltek. A vizsgálatba 36 beteget vontak be, akik közül 25-en a negyedik héttől kezdve fokozatosan kezdték szedni az algakészítményt. A tanulmány 13 hetes teljes időtartama alatt rendszeresen vettek tőlük vizelet- és székletmintákat. Így összesen 807 széklet- és 817 vizeletmintát gyűjtöttek. Emellett minden betegnél kétszer megállapították a nyál higanykoncentrációját, egyszer a vizsgálat kezdetén, egyszer pedig a végén. A tanulmány eredményeit olyan szempontból kell feltételesnek tekinteni, hogy a résztvevők száma viszonylag alacsony volt, melynek következtében a számítások statisztikai bizonyító ereje is alacsony. Ennek ellenére a következő következtetések vonhatók le: Az eredmények azt mutatják, hogy egyértelmű kivezetési hatás érhető el (ami különösen a széklet magasabb higany-koncentrációján mérhető), a betegek pedig ezen kívül fizikailag és mentálisan is jobban érzik magukat. Ez különösen érvényes az amalgámtömések miatt higannyal terhelt olyan betegekre, akik székletében magas, tartósan megnövekedett higany-koncentráció állapítható meg. Mindemellett a közérzet pozitív változása következtében sokkal ritkábban és kisebb mértékben lépnek fel terheltségből eredő mellékhatások. Úgy tűnik, hogy az erős kivezetési hatásnak nincsenek mellékhatásai.

Dr. Dietrich Klinghardt . 2802 E. Madison No, 147, Seattle, WA 98112, USA.

A chlorella és a rák

Vegyi szubsztanciákkal patkányoknál májrák kifejlődését váltották ki. A patkányok egy részének chlorella port kevertek a táplálékába (a táplálékmennyiség 1/10-ét). Ezt követően megállapították a májszövet elfajult területeinek számát: A chlorellával kezelt csoportban ezek kb. 68%-kal csökkentek, a területek kiterjedése pedig kb. 74%-kal volt kisebb. Olyan egereken végzett kísérletben, melyekbe mellráksejteket fecskendeztek, a kezeletlen kontrollcsoport 20 napon belül elpusztult; a chlorella kivonattal kezelt egerek nagy része (73-80%) több mint 60 napig élt. A kivonat a ráksejtek szóródása ellen is hatásosnak tűnt. A leírt hatáshoz azonban intakt immunrendszerre volt szükség.

Nakano, S., et al., Chemosphere. 2005, 61 (9), 1244 - 55. Epub 2005 Jun 27.

A chlorella és az immunrendszer

Ez a kutatómunka három nagy molekulasúlyú poliszacharid-készítmény azonosítását írja le, melyeket emberi fogyasztásra rendeltetett, a humán monocitákra/ makrofágokra erős aktiváló hatást gyakorló mikroalgákból izoláltak: immulina a C. vulgaris-ból, immunon az A. flos-aquae-ból és immurella a C. pyrenoidosa-ból. Ezek a poliszacharidok bonyolult felépítéssel rendelkeznek és mindegyikük több mint tíz millió Dalton becsült molekulasúllyal rendelkezik. Mindhárom poliszacharid jól oldódott a vízben és a mikroalga szárazanyagsúlyának 0,5 - 2,0%-t tette ki. Az immunstimuláló aktivitást a kappa B nukleáris tényező THP-1 humán monocitákban/ makrofágokban való aktiválását célzó transzkripciós faktoron alapuló biotesztek segítségével mérték. A rendszer segítségével a mikroalgákból származó poliszacharidok EC50-értékei 20 és 110 ng/ml között voltak (kb. 10pM). A THP1 aktiválását az immuncitokin mRNA-indukció reverz transzkiptáz-polimeráz láncreakció alkalmazása mellett történő mérésével erősítették meg. Minden poliszacharid jelentősen növelte az interleukin-1 béta mRNA-szintjét és a tumornekrózis faktor alfát. Ezek a poliszacharidok a monociták in vitro aktiválásában százszor - ezerszer aktívabbak voltak a klinikai immunterápiában jelenleg alkalmazott rák elleni poliszacharid-készítményeknél.

Pugh-N; Ross-SA; ElSohly-HN; ElSohly-MA; Pasco-DS; Nationales Zentrum für Naturproduktforschung, 40 Forschungsinstitut der pharmazeutischen Wissenschaften, Pharmazieschule, Universität Mississippi, MS 38677, USA. In vivo-Studie.

A chlorella és az antioxidatív hatások

Táplálkozási kísérletekben kimutatható volt, hogy cukorbeteg patkányokban a chlorella segítségével csökkenhető volt az oxidatív stressz (lipidperoxidáció). Az izolált immunsejteket (makrofágok) bakteriális lipopoliszacharidokkal stimulálták. A kórokozók elleni védekezéshez ezek a sejtek nitrogén-monoxidot (NO) állítanak elő, ami gyulladást okoz és oxidatív stresszt vált ki. Ha a sejteket ezelőtt chlorellából kivont diklórmetánnal kezelték, az NO-kibocsátás alacsonyabb volt és nagyobb mértékben voltak aktívak az oxidatív stressz csökkentésére képes enzimek (szuperoxid-dizmutáz, kataláz, glutathion-peroxidáz és glutathion-reduktáz).

A Spirulina botanikai megnevezése „kis spirálvonalat” jelent - valószínűleg azért kapta ezt a nevet, mert a mikroszkóp alatt formája egy spirálvonalra emlékeztet. A kis kék alga valójában egy baktérium. Az épp hogy 1 miliméter méretű, alig látható élőlény rendkívül gazdag klorofilltartalommal bír, így elősegíti az organikus anyagok szintézisét, ezáltal ez az első olyan élőlény, amely elősegítette az oxigén termelését. Így valóban igaz az állítás, hogy életet ad.

A Spirulinát egyedülálló vitális anyagok-tartalma által vált ismerté. Ez a 
kis zöld erőmű rendkívüli tápanyagsűrűséggel rendelkezik. Kiemelkedő mennyiségű egészségünk számára nélkülözhetetlen anyag rejlik benne, mindehhez az emberi szervezet számára leghatásossabb anyagokat egyedülálló összetételében tartalmazza.

A Spirulina-fogyasztók nem csak jobb iskolai, munkahelyi és sportteljesítményről számolnak be, hanem nagyobb ellenállóképességgel bírnak, emésztési gondjaik megszűnnek, és vércukorszintjük is helyreáll. A termék fogyasztóinak lelkivilágára is kedvező hatással van, mivel a zöld „power-étel“ serkenti az agyműködést. Ezáltal észlelőképességük érzékenyebbé válik, kiegyensúlyozottabbak lesznek, és megnő a koncentrációs képességük.
A Spirulina alga savtalanítja, regenerálja és immunizálja a sejteket

A Spirulina a lehető legkisebb területen egyesíti a legnagyobb tápanyagtartalmat:

Összehasonlítáképp a Spirulina

• 
300 %-kal több kálciumot tartalmaz, mint a tej
•  2300 %-kal több vasat tartalmaz, mint a spenót
•  33900 %-kal több béta-karotint tartalmaz, mint a répa
•  375 %-kal több fehérjét tartalmaz, mint a tofu

A Spirulina a 60-70 százalékos fehérjetertalmával a legértékesebb, nem állati eredetű fehérjeforrás, amelyet az állati eredetű fehérjével ellenben a test rendkívül jól hasznosít.

Ezen felül kiemelkedő mennyiségű B-vitamint, vasat és különböző zsírsavat tartalmaz, amelyek kedvezően befolyásolják a sejtek anyagcseréjét. A feniletilamin serkenti a szellemi teljesítőképességet, a karotionid – elsősorban a béta-karotin – erősíti az immunrendszert. Mindemellett megtalálható benne számos vitamin, enzim és többszörösen telített zsírsav, például mucco-polisacharid és omega-3-zsírsav, amely a tengeri halakban megtalálható tartalom többszöröse.

A Spirulina alga vérnyomás-, vércukor- és koleszterincsökkentő, gyulladásgátló, izomregeneráló, anyagcsereserkentő tulajdonságát számos tanulmány bizonyítja

Tanulmányok

A spirulina és a vérzsírértékek

A spirulina zsíranyagcserére gyakorolt hatásának, oxidációgátló kapacitásának és az idősebb koreai állampolgárok immunfunkciójának értékelése céljából intervenciós tanulmány elvégzésére került sor. 24 héten át hat-hat 60 és 75 év közötti férfi és nő kapott naponta fejenként 7,5 g spirulina étrendkiegészítőt. Az intervenciós időszak előtt és közben a táplálékfelvétel mellett antropometrikus és biokémiai paramétereket is mértek, valamint értékelték a plazmalipid-szintet, az antioxidáns státuszt és az immunfunkciót. A vizsgálati alanyok egészségi állapota a tanulmányban való részvétel előtt viszonylag jó volt. Táplálékfelvételük kielégítőnek tekinthető, az antropometrikus értékek és a plazmatápanyag-szint a normál tartományban voltak. Az étrend 24 hétig tartó, spirulinával történő kiegészítése nem volt negatív hatással a táplálékfelvételre és az antropometrikus értékekre. Jelentős változásokat állapítottak meg azonban a vérzsír-profilokban, az oxidációgátló kapacitás és az immunindexek terén. Az étrendkiegészítők négy hetes szedése után csökkent a trigliceridek plazmakoncentrációja, valamint a koleszterin és az alacsony sűrűségű lipoprotein (LDL-koleszterin) összszintje.

Amint azt a növekvő teljes antioxidáns-státusz és a tiobarbitúrsavval reakcióba lépő szubsztanciák csökkenése mutatja, javult az oxidációgátló kapacitás. A perifériás limfociták szaporodási arányának és a plazma C3-szintnek a növekedésével javult immunfunkció volt megállapítható. A spirulina étrendkiegészítő fenti hatásai tekintetében nem volt különbség a mérsékelt hiperkoleszterinémiás (koleszterin >200 mg/dl) és a normokoleszterinémiás (koleszterin <200 mg/dl) vizsgálati alanyok között. Ez a tanulmány bizonyítja, hogy étrendkiegészítőként a spirulina a táplálkozásfiziológiai szempontból hajlamos csoportok esetében alkalmazható a tápláltsági és egészségi állapot javítására és az olyan krónikus betegségek, mint a hiperlipidémia illetve az oxidáció következtében kialakuló betegségek megelőzésére. E téren különböző népességcsoportokkal végzett további vizsgálatokra van szükség.

Kim-WhaYoung; Park-JiYea; Kim-WY; Park-JY; Abteilung Nahrungsmittel der Ewha Womans University, Seoul, Republik Korea.

A spirulina koleszterincsökkentő hatása

A spirulina szérumlipidekre gyakorolt hatását 30, csekély mértékben hiperlipémiás vagy enyhe magas vérnyomásban szenvedő férfin vizsgálták. A vizsgálati alanyoknak 8 héten keresztül naponta 4,2 g spirulinát, illetve csak az első 4 hétben adtak spirulinát. A spirulina szedése mellett drasztikusan csökkent a teljes szérumkoleszterin szint; a kezelés megszakítása után az érték újra visszaállt a kiindulási szintre. A csökkenés jelentősebb volt a hiperkoleszterinémiás vizsgálati egyéneknél és azoknál, akik nagy mennyiségű koleszterint fogyasztottak. Noha a nagy sűrűségű lipoprotein koleszterin nem mutatott szignifikáns változást, egy enyhe növekedés megfigyelhető volt. Nem változott a szérumtriglicerid vagy a testsúly és nem léptek fel hátrányos hatások.

Nakaya,-N; Homma,-Y; Goto,-Y; 1st Department of Internal Medicine, Tokai University, 1-2-5 Yoyogi, Shibuyaku, Tokyo 151, Japan. In vivo-Studie.

A spirulina és a diéta

Két 4 hetes időszakon keresztül naponta háromszor 14 spirulina tablettát, illetve egy placebót kapott az étkezések előtt egy férfi és 15 nő. Mindegyikük életkora 18 és 64 év között volt, közepes testtömeg-indexszel (30,5 ñ 5,2) rendelkeztek és legalább 3 hónapig testsúlycsökkentő diétát tartottak. Minden spirulina tabletta 200 mg spirulinát tartalmazott, a placebo-tablettában spenótpor volt. A placebo szedése közben az átlagos súlyveszteség 0,7 ñ 0,4 kg volt, a spirulina 4 hetes szedése alatt pedig 1.4 ñ 0.4 kg. A spirulina nem gyakorolt negatív hatást a klinikai és biokémiai értékekre.

Becker,- EW; Jakober,-B; Luft,-D; Schmulling,- RM; Inst. Chemische Pflanzenphysiologie der Univ., Corrensstr. 41, 7400 Tübingen, Bundesrepublik Deutschland. Nutrition-Reports-International. 1986, 33: 4, 565-574; 15 ref. Doppelblind-Kreuzstudie.

A spirulina antivirális hatása

A kékes-zöldes Arthrospira platensis (korábban spirulina platensis) fonálalga vizes kivonata meggátolta a HIV-1 szaporodását a humán T-sejtvonalakban, a perifériás vér mononukleáris sejtekben (PBMC), valamint a Langerhans sejtekben (LC). A 0,3 és 1,2 mug/ml közötti kivonat-koncentrációk a perifériás vér mononukleáris sejtekben (PBMC) kb. 50%-kal (50% effektív koncentráció (EC50)) csökkentették a vírustermelődést. A PBMC-növekedés 50%-os gátlásához (IC50) szükséges kivonat koncentrációja 0,8 és 3,1 mg/ml között volt. A mindenkor alkalmazott sejttípus függvényében a terápiás indexek 200 és 6000 között voltak. A kivonat a HIV-1-re való hajlamot közvetlenül deaktiválta egy vírusokkal való előinkubáció esetén a humán T-sejtvonalakhoz való kötődés előtt. A kivonat frakcionálása során felismerhetővé vált a vírus elleni védekezés a poliszacharid-frakcióban, valamint egy extrém alacsony hányadban poliszacharidokat és tanninokat tartalmazó frakcióban. Ebből azt a következtetést vonjuk le, hogy az A. platensis vizes kivonatai antiretrovirális aktivitást fejtenek ki, ami potenciális klinikai jelentőséggel bír.

Ayehunie-Seyoum; Belay-Amha; Baba-Timothy-W; Ruprecht -Ruth-M; Dana-Farber Cancer Inst., Harvard Med. Sch., Lab. Viral Pathogenesis, 44 Binney Street, Boston, MA 02115, USA. In vivo-Studie.

A spirulina és az immunrendszer

A spirulina hatása immunmodulátorként: A vizsgálat tárgyát egy diéta proteinnel és vitaminokkal való gazdagításához alkalmazott kékeszöld alga képezte. Megvizsgálták a spirulina (száraz por formájú, egészséget javító étrendkiegészítő) 3 citokin (interleukin -1béta (IL-1béta), interleukin- 4 (IL4) és a stimulálatlan és stimulált mononukleáris perifériás vérsejtekből (PMBC) származó interferon-gamma (IFN) szekréciójára gyakorolt hatását; a PMBC-ket 72 órán keresztül 1:4 és 1:8 arányban hígított spirulinával kezelték 20 mug/ml fitohemagglutinin (PHA) jelenlétében és távollétében. A citokin-szintet minden esetben az ELISA módszer segítségével mérték. Nyugvó PMCB esetén a spirulina az IL-1béta, az IL-4 és az INT szekrécióját az alapszint mindenkor 2,0-, 3,3- és 13,6-szorosára stimulálta. A spirulina következtében kialakuló IFN-szint (229 plusz/mínusz 104 pg/ml) a PHA-stimuláció után elért értékekkel (476 plusz/mínusz 121 pg/ml) hasonlítható össze. A spirulina alkalmazása folytán kialakuló IL-4 értékek azonban jóval alacsonyabbak voltak, mint a PHA által kiváltott értékek (0,34 plusz/mínusz 0,1 ill. 13,1 plusz/mínusz 6,9 pg/ml). A PHA-stimulált sejtek esetén a spirulina az IL-1béta, az L-4 és az INT szekrécióját mindenkor 2,9-, 4,0- és 1,6-szoros értékre növelte. Ebből következik, hogy a spirulina az IFN potens indukálója és az IL-4 és az IL-1 béta mérsékelt stimulátora.
 
Mao-TK; Water-J-van-de; Gershwin-ME; Correspondence (Reprint) address, M. E. Gershwin, Div. of Rheumatology, Allergy and Clinical Immunol., Sch. of Med., Univ. of California, Davis, CA 95616, USA. Email: megershwin@ucdavis.edu. In vivo-Studie.

A spirulina és az immunrendszer

Ez a kutatómunka három nagy molekulasúlyú poliszacharid-készítmény azonosítását írja le, melyeket emberi fogyasztásra rendeltetett, a humán monocitákra/makrofágokra erős aktiváló hatást gyakorló mikroalgákból izoláltak: immulina a C. platensis-ből, immunon az A. flos-aquae-ból és immurella a C. pyrenoidosa-ból. Ezek a poliszacharidok bonyolult felépítéssel rendelkeznek és mindegyikük több mint tíz millió Dalton becsült molekulasúllyal rendelkezik. Mindhárom poliszacharid jól oldódott a vízben és a mikroalga szárazanyagsúlyának 0,5 - 2,0%-t tette ki. Az immunstimuláló aktivitást a kappa B nukleáris tényező THP-1 humán monocitákban/ makrofágokban való aktiválását célzó transzkripciós faktoron alapuló biotesztek segítségével mérték. A rendszer segítségével a mikroalgákból származó poliszacharidok EC50-értékei 20 és 110 ng/ml között voltak (kb. 10pM). A THP1 aktiválását az immuncitokin mRNA-indukció reverz transzkiptáz-polimeráz láncreakció alkalmazása mellett történő mérésével erősítették meg. Minden poliszacharid jelentősen növelte az interleukin-1 béta mRNA-szintjét és a tumornekrózis faktor alfát. Ezek a poliszacharidok a monociták in vitro aktiválásában százszor - ezerszer aktívabbak voltak a klinikai immunterápiában jelenleg alkalmazott rák elleni poliszacharid-készítményeknél.

Pugh-N; Ross-SA; ElSohly-HN; ElSohly-MA; Pasco-DS; Nationales Zentrum für Naturproduktforschung, 40 Forschungsinstitut der pharmazeutischen Wissenschaften, Pharmazieschule, Universität Mississippi, MS 38677, USA. In vivo-Studie.

A spirulina és az allergia

Megvizsgáltuk a porformájú spirulina platensis (SPP) anafilexiás reakciókra gyakorolt hatását. 0,5 és 1,0 mg/g testsúly (BW) közötti dózisokban az SPP 100%-ban meggátolt egy 48/80 jelzésű vegyület által előidézett anafilexiás sokkot. Az SPP jelentősen gátolta a patkányokban a 48/80 jelzésű vegyület által kiváltott szérumhisztamin szintet. Az SPP (0,5 mg/g testsúly) 68,7%-ban gátolta az anti-dinitrofenil (DNP) által IgE-aktivált passzív bőrallergiát. A mindenkori dózis függvényében az SPP gátolta a hisztamin 48/80 jelzésű vegyület által kiváltott felszabadulását a patkány peritoneális hízósejtjeiből (RPMC). Ezen túlmenően az SPP figyelemreméltó hatást gyakorolt az anti-DNP IgE által kiváltott hisztaminfelszabadulásra vagy az alfa daganatelhalás faktor (TNF-alfa) termelésére. Ezek az eredmények arra engednek következtetni, hogy az SPP tartalmazhat olyan vegyületeket, melyek a patkány hízósejtjeiben meggátolják a degranulációt.

Yang-H-N; Lee-E-H; Kim-HM; Dep. Oriental Pharmacy, College Pharmacy, Wonkwang Univ., Iksan, Chonbuk 570-749, South Korea. In vivo-Studie.

A spirulina és a rák

A spirulina dunaliella algákból készült kivonat a 7,12-dimetilbenz[a]antracén (DMBA) 0,1%-os oldatának ásványi olajban történő heti három lokális alkalmazása mellett egy 28 hetes időszak alatt megakadályozta a daganatok fejlődését a hörcsögök pofazacskóiban. Az algakivonatot hetente három alkalommal folytatólagos 140 mug-os dózisokban, 0,4 ml ásványi olajban szájon át adták be. 28 hét elteltével a hordozóanyagot minden további kezelés nélkül kapó hörcsögök jobb pofazacskójában jól kifejlődött daganatok voltak. A Canthaxanthinnel kezelt hörcsögöknél a daganatok száma és mérete a kontrollcsoporttal összehasonlításban jóval alacsonyabb volt. A béta-karotinnal etetett hörcsögöknél a daganatok számának és méretének csökkenése nem volt ilyen mértékű, de még mindig jelentős. Az algákkal kezelt hörcsögöknél teljesen hiányoztak a daganatok. Az algákkal kezelt csoport pofazacskóinak mikroszkópos metszetei azonban diszplázia lokalizált területeit és roncsolódásban lévő, korai stádiumú helyi karcinómákat mutattak.

Schwartz,-J; Shklar,- G; Reid,-S; Trickler,-D; Department of Oral Medicine and Oral Pathology (Szájgyógyászati és szájpatológiai osztály), Harvard School of Dental Medicine, Boston, MA 02115, USA. In vivo tanulmány.

A spirulina és a nehézfémek

Patkányok egy csoportjának 30 napon keresztül duplán deionizált vízben ólmot (100 ppm) adtak. A többi csoport hasonló időszakon keresztül olyan exogén antioxidánsokkal együtt kapta a táplálékban az ólmot, mint az E-vitamin (50 IU/kg), a C-vitamin [aszkorbinsav] (800 mg/kg) vagy a spirulina (1.500 mg/kg). A kezelt patkányoknál a májban, a tüdőben és a vesékben meghatározták a lipidperoxidációs termékek, úgymint a malondialdehid, a konjugált dién és a hidroperoxid tartalmát. Az ólommal kezelt állatok esetében szignifikánsan nőtt az említett lipidperoxidatív termékek tartalma. Az exogén antioxidánsok ólommal kezelt állatoknak történő adása csökkentette a malondialdehid, a konjugált dién és a hidroperoxid tartalmat. Ez arra utalt, hogy az E-vitamin, a C-vitamin [aszkorbinsav] és a spirulina szignifikáns (P <0,001) antioxidációs aktivitással rendelkeztek, melynek következtében védelmet nyújtottak az állatoknak az ólom toxikus hatásával szemben.

Khera-A; Balaraman- R; Gyógyszerészeti osztály, Műszaki és mérnöki tudományok kara, M S – Barodai Egyetem, Kalabhavan, Baroda 390.001, India. In vivo tanulmány.

A spirulina és az emésztőrendszer

50 felnőtt, nőstény Wilstar patkányon vizsgálták az S. platensis száraz biomasszájának heveny gyomorfekélyek hegesedésére (naponta egyénenként 2 g szájon át történő adása mellett) kifejtett hatását. A kísérleti állatok 75-80%-ánál 40 órás böjtöléssel, melynek során két alkalommal (3 óráig 13°C mellett 2 napon) hideg általi stressznek tették ki az állatokat, gyomorfekélyes elváltozásokat idéztek elő. 1, 4, 7, 10, 15 és 20 kezelési nap elteltével minden csoport 4-5 állatát feláldozták és jegyzőkönyvbe foglalták a gyomornyálkahártya elváltozásainak számát, lokalizációját, méretét és megjelenésformáját. 20 nap elteltével a spirulinával kezelt állatok esetében az elváltozások 100%-a el volt hegesedve, mellyel szemben a kontrollcsoportba sorolt állatok 38%-ánál vérzéses daganatképződés volt megfigyelhető. A gyomorfal elváltozást mutató fragmentumainak szövettani vizsgálata megerősítette a makroszkópikus adatokat.

Petrescu-Raianu- A; Barbu-L; Popovici-E; Stanca-D; Popovici- G; Biológiai intézet, Splaiul Independentei 296, Bukarest, Románia. Revue-Roumaine-de-Biologie.-Serie- de-Biologie-Animale. 1995, 40: 2, 117-122; 20 ref. In vivo tanulmány.

A spirulina és a daganatsejtek

A spirulina poliszacharidja 200 mg/kg koncentrációban gátolhatja az egerek asciteses májdaganatsejtjeinek szaporodását. Az in vitro érintkezés megtörténte utáni 24 órás időszakban meggátolhatja a H-thymidin, a H-uridin és a H-leucin DNA-ba, RNA-ba történő beépülését, valamint a szarkóma-180 és az asciteses májdaganatsejtek proteinszintézisét. A gátlás foka a lappangási idő meghosszabbodásával nő. A spirulina poliszacharidja meggátolhatja a szarkóma-180 és az asciteses májdaganatsejtek DNA-szintézisét. A gátlás mechanizmusa a DNA anyagcserezavarhoz tartozik.

Lisheng és mtsai. 1991. Megjelent: Marine Sciences, Qingdao, N.5. pp 33- 38. Kína.

A spirulina és a rák

A spirulina dunaliella algákból készült kivonat 28 hetes időszak alatt heti három alkalommal történő lokális alkalmazása megakadályozta a hörcsögök pofazacskóiban a daganatok fejlődését. A kezelésben nem részesülő kontrollcsoport állatainál a jobb pofazacskóban nagy daganatok fejlődtek ki. A Canthaxanthinnel kezelt állatoknál a daganatok száma és mérete a kontrollcsoporttal összehasonlításban jóval és statisztikailag szignifikánsan alacsonyabb volt. A béta-karotinnal etetett állatoknál a daganatok számának és méretének alacsonyabb, de statisztikailag szignifikáns csökkenése volt megfigyelhető. Az algákkal kezelt állatoknál teljesen hiányoztak a daganatok. Az algákkal kezelt csoport pofazacskóinak mikroszkópos metszetei azonban diszplázia lokalizált területeit és roncsolódásban lévő, korai stádiumú helyi karcinómákat mutattak.

A Lithothamium a fosszlis vörös algák osztályába tartozik, azonban csak a 19. századtól tartják őket növényként számon. A kis vöröses-lilás alga rendkívül lassan nő, csupán 1 millimétert évenként. Azon tulajdonsága folytán, hogy a tengervízben megtalálható tápanyagokat összegyűjti, a Lithothamnium alga több, mint 32 különleges nyomelemet tartalmaz (pl. jódot, szelént, cinket, kobaltot, rezet és krómot), ezáltal kiválóan támogatja az emberi szervezet ellátását ásványi anyaggal.

Mindemellet rendkívül gazdag ásványi anyagokban, vitaminokban, aminosavakban és mindenekelőtt rézben, amely elsősorban a hemoglobin-képzéshez szükséges. Magas kálciumtartalma segítségével megelőzi a kálciumveszteséget, valamint csontszövet megtartásában is fontos szerepet játszik. Fő alkotóeleme, a magnézium szabályozza a neuromuszkuláris reakciókat, ezáltal megelőzi a stressz okozta megbetegedéseket és kiegyensúlyozottá tesz.

 Lithothamnium biológiai hasznosíthatósága által rendkívül jól helyettesíti az általunk ismert kálciumforrásokat. Lithothamnium 34 százalékban szerves, természetes kalciumból áll, amelynek szervezetünk akár 96 százalékát is hasznosítja, ha a gyomor ph-értéke 1,5. Összehasonlításképp: Az osztrigahélynak, amelyet a hagyomány a legértékes természetes kálciumforrásként tart számon, a gyomor csak 67 százalékát oldja fel, azaz a biológiai hasznosíthatósága lényegesen alacsonyabb.

A Lithothamnium alga természetes és ezáltal rendkívül jó biológiai felhasználhatósággal rendelkező alkotóelemeit a szervezet egyenletesen és kiegyensúlyozottan veszi fel, ma már bizonyított, hogy a nyomelemek az aminosavakkal kapcsolódva a szervezet által kiválóan értékesíthetőek.

Csontvázunk kétharmada kalciumvegyületekből áll. A kalcium döntően felelős csontjaink szilárdságáért. A csontok rendkívüli szilárdságáról elsősorban nagyon kemény kalciumfoszfát-kristályok formájában gondoskodik. Az öntvényvassal hasonlítható össze.

Szervezetünk teljes kalciumkészletének 99 százaléka a csontokban található. A vérkeringésben ezzel szemben csak nyomokban található meg az elem. Éppen ezek bizonyulnak azonban létfontosságúnak az idegek és az izomzat zökkenőmentes működéséhez. Napjaink degenerált, túl kevés tápanyagot tartalmazó élelmiszerei miatt a kalciumhiány igazi problémává vált. Ha a táplálékkal nem juttatunk elég kalciumot a szervezetünkbe, az kénytelen "megcsapolni" a csontok kalciumdepóit.

Ennek következtében fogyni kezd a csont szubsztanciája, meggyengül a struktúra és csökken a szilárdság, a csont pedig porózussá és törékennyé válik. Az elegendő mértékű kalciumbevitel a csontok életen át tartó egészségének legfontosabb alapja.

alig 0,1 mm nagyságú, édesvízi, Haematococcus Pluvialis elnevezésű mikroalga már igen korán felkeltette a kutatók érdeklődését. Girod-Chatrans, fancia tudós már 1797-ben megvizsgálta a zöld algák családjához tartozó vérben gazdag algát, amely erős napsugárzás vagy tápanyaghiány esetén nyugalmi vagy tartós állapotba kerül, és vérvörösre pigmentálódik. 1944-ban megváltozott a kutatások elsődleges témája, mivel Tisher angol biokémikus azonosította a vörös szín fő okát, az asztaxantin karotionidot.

Időközben a természetes asztaxantin a „világ legerősebb antioxidánsaként“ vált ismerté, amelyet az algák még napjainkban is nagy mennyiségben termelnek. Ez a folyamat egy, a környezeti stresszhatások által kiváltott természetes reakció. Az asztaxantin védőfunkcóinak köszönhetően, mélyalvás állapotában az algák akár több, mint 40 évig is kibírják táplálék és víz nélkül, így a nyári hőséget vagy a téli, jeges hideget is átvészelik.

Csak akkor ébrednek újra és nyerik vissza eredeti zöld és aktív állapotukat, amikor az életkörülmények ismét megfelelőek lesznek, azaz elég táplálék és víz áll rendelkezésükre és a természeti körülmények már nem szélsőségesek. Ezáltal az algák már korai Földünkön is dacoltak a legviszontagságosabb természeti körülményekkel. Azon tulajonsága, hogy átvészeli a szárazságokat és a jékorszakokat is az asztaxantin-védőpajzsának köszönhető.

Az asztaxantin semlesegíti a szingulett-oxigént – egy igen reaktív oxigénkötést –, így az erős antioxidáns hatásáról híres E-vitamin is eltörpül mellette (Shimidzu et al. 1996) mind belső, mind külső kozmetikai szerként. Az asztaxantin karotioniddal és béta-karotiniddal való összehasonlítása ugyancsak meggyőző eredményekhez vezet, mivel molekuláris felépítésük szempontjábol hasonlítanak egymásra. A szerkezeti hasonlóság ellenére a szingulett-oxigén semlegesítésénél az asztaxantin egyértelműen erősebb hatást mutat. A szabad gyökök semlegesítő képessége miatt az asztaxantin a C-vitaminnal és más antioxidánsokkal (a szintetikus asztaxantint beleértve) is összehasonlítottkák  (Creighton Egyetem tanulmánya). Az összehasonlító kutatások ugyancsak azt mutatták, hogy a természetes asztaxantin antioxidatív hatása számottevően jobb más karotionidoknál (Bagchi 2001).

A természetes asztaxantin

-       20-szor erősebb, mint a szintetikus asztaxantin
-      
50-szer erősebb, mint a béta-karotin
-       60-szor erősebb, mint a C-vitamin
-      
550-szer erősebb, mint az E-vitamin

Mellékhatásmentes

Egyes kiváló antioxidánsok bizonyos körülmények között – amikor semlegesítik a szabad gyököket – maguk is reakcióérzékeny anyagokká válnak és káros hatást fejtenek ki: „Prooxidatívvá“ válnak és támadni kezdik a sejteket.

A béta-karotin is az ismertebb antioxidáns karotinoidokhoz tartozik, így adott esetben pro-oxidatívvá válhat. Ez az antioxidáns kizárólag a C-vitaminnal együttesen tudja kifejteni kedvező hatását, azaz megvédeni a sejteket a szabad gyököktől. C-vitamin nélkül a béta-karotin átveszi a szabad gyökök káros energiáit és maga is veszélyes molekulává válik, azaz pro-oxidatív állapotba kerül. Amikor a folyamathoz C-vitamin is rendelkezésre áll, a pro-oxidítív állapot nagyon hamar visszavált antioxidatív állapotba, így nem jelent többé veszélyt a sejtek számára.

A pro-oxidatív tulajdonságok szemponjából az asztaxantin más karotinoidokat is egyértelműen megelőz. Az asztaxantin különleges molekuláris szerkezeténél fogva teljesen kizárt, hogy pro-oxidatívvá váljon, így biztosan nem károsíjta a szervezetet.

Szintetikus asztaxantin

A természetes és szintetikus asztaxantin antioxidáns képességét vizsgáló kísérletek figyelemre méltó eredményeket hoztak: Bár a szintetikus asztaxantin kémiai összetétele megegyezik a természetes asztaxantinéval, valójában a két molekula különböző. Az asztaxantin természetes formájában molekuláris láncának mindkét végén mindig zsírsavakhoz kapcsolódik. Ezen különbségek által a természetes asztaxantin felülmúlja a szintetkus asztaxantin képességeit.

Különleges képességek

A természetes asztaxantin hatékony antioxidánsként és biztonságos, természetes gyulladásgátlóként működik. Védelmet nyújt a bőr számára az UV sugárzás káros hatásai ellen és segíti, hogy az emberek belülről szépüljenek. Kiváló kiegészítés a sportolók és aktív emberek számára, mivel elősegíti a testi terhelések utáni felépülését. Az asztaxantin megelőzi a sport által okozott izületi gondokat, sőt erősebbé teszi a szervezetet, valamint fejleszti a ellenállóképességet. A szemek és az agy számára ugyancsak egyedülálló támogatást jelent, elsősorban olyan betegségek megelőzésében segít, mint az időskori makula degeneráció (AMD) és a szürkehályog.

A béta-karotinnal (és számos más karotinoiddal) egybevetve az asztaxantin többek között a következő tulajdonságokkal bír:

•    Asztaxantin áthatol a vér-agy gáton és antioxidáns, és gyulladásgátló védelmet nyújt az agynak és a központi idegrendszernek. Ez egy rendkívüli jelenség, mivel a vér-agy gát egy erősen szelektáló filter, mely csak az agy által szükséges tápanyagokat engedi át és csakis tápanyacseretermékeket továbbít. Ily módon védi az agyat a vérben keringő kórokozóktól, toxinoktól és hírvivő anyagoktól.

•    Asztaxantin áthatol a vér-retina gáton és antioxidáns, illetve gyulladásgátló védelmet biztosít a szemeknek. A vér-retina gát egy további erősen szelektáló filter, melynek hatására csak adott anyagok kerülhetnek a retinahártyára.

Az asztaxantin és a szemek

A Hokkaido University Graduate School of Medicine egyik csoportja megvizsgálta az asztaxantin patkányok szemeire gyakorolt gyulladásgátló hatását. A kutatók uveitist idéztek elő (a belső szem szivárványhártyára is kiterjedő gyulladását) és dózistól függő, az NO, a PGE-2 és a TNF-α mennyiségeinek enzimgátlás útján végbemenő csökkenéséből adódó gyulladásgátló hatást figyeltek meg. Annak felismerése, hogy az asztaxantin csökkentheti a szemek gyulladását és maga a folyamat működésmódja azért bír jelentőséggel, mert számos különböző szembántalom tulajdonképpeni oka egy gyulladás.

Ohgami és mtsai. 2003.

Az asztaxantin és a szív

A C-reaktív proteint (CRP) a tudósok a szívbetegségek koleszterinnél megbízhatóbb indikátoraként kezelik. Ha a testben gyulladásos folyamatok játszódnak le, a máj és a koszorúserek CRP-t termelnek és azt a vérbe juttatják. 2006-ban egy klinikai tanulmányban megvizsgálták a természetes asztaxantin vér CRP-szintjére gyakorolt hatását. A vizsgálatot egy természetes anyagok klinikai tanulmányaira szakosodott független kutató vállalat, a kaliforniai Health Research and Studies Center végezte. A tanulmányt PhD Gene Spiller vezette. Dr. Spiller már korábban is végzett a természetes asztaxantinnal kapcsolatos vizsgálatokat. Ebben a vizsgálatban nyolc héten keresztül 25 vizsgálati alany vett részt. Közülük tizenhatan természetes asztaxantint, kilencen pedig placebót kaptak. A vér CRP-szintjét a tanulmány kezdetén és végén állapították meg. Az eredmények igen pozitívak voltak: Az asztaxantin-csoportnál a CRP 20,7%-os csökkenését mérték. A placebo-csoportnál ezzel szemben a CRP-értékek növekedése volt megfigyelhető. A kutatók az alábbi következtetést vonták le: Az asztaxantin csökkentheti a szívbetegségek kockázatát.

Spiller és mtsai. 2006a.

Az asztaxantin és az artritisz

Az asztaxantin 247 alkalmazója között végzett kérdőíves vizsgálat kimutatta, hogy a hátfájásról panaszkodók és az oszteoartritisz ill. reumatoid artritisz tüneteit mutató egyének 80%-a javulásról számolt be az asztaxantinnak köszönhetően. Az asztaxantin étrendkiegészítőként történő szedése asztma és prosztatamegnagyobbodás eseteiben is javulást mutatott. A fenti betegségek mindegyike szabadgyökök kiváltotta gyulladásokkal és károsodásokkal jár.

Guerin és mtsai. 2002

Az asztaxantin és a sport

PhD Andrew Fry, a memphisi egyetem testgyakorlatokkal foglalkozó biokémiai laboratóriumának professzora és igazgatója egy klinikai tanulmány keretében vizsgálta meg, hogy a természetes asztaxantin segíthet-e a sport kedvelőinek abban, hogy a fárasztó aktivitások után rendszerint fellépő ízületi és izomfájdalmat legyőzzék. 20 fiatal, súlyzókkal rendszeres edzéseket végző férfit toborzott, hisz ezek a sportolók gyakran szenvednek fájdalmas ízületeik miatt. A tanulmány csak három hétig tartott, ami viszonylag rövid időnek számít, ha figyelembe vesszük az asztaxantin azon tulajdonságát, hogy a szervezetben hosszabb szedés után akkumulálódik. Ezért a hatékonyság a szedés időtartamával rendszerint nő. A résztvevőket egy ellenállás-tréning gyakorlására való gépen fárasztó lábgyakorlatokra kérték fel. A placebo-csoport tagjai határozott fájdalmat éreztek térdízületeikben, mégpedig mind a tréning után, mind 10, 24 és 48 óra elteltével. Figyelemreméltó volt az asztaxantin-csoport tagjaival végzett összehasonlítás: A csoport tagjainak térdízületi fájdalmai egyáltalán nem fokozódtak. A tanulmány a természetes asztaxantin alacsony, naponta 4 mg-os dózisának szedése esetén az ízületi fájdalmak erőnléti tréning utáni teljes megelőzéséről tanúskodott.

Fry, A. 2001

Az asztaxantin és a rák

Tanaka rájött, hogy az asztaxantin védelmet nyújt az egereknek a kémiailag indukált hólyagrák ellen, a patkányoknál pedig csökkentette a szájüreg kémiailag indukált daganatainak kockázatát, miközben jóval hatásosabb volt a béta-karotinnál. Ezen túlmenően az asztaxantin a patkányoknál szignifikánsan meggátolta a karcinogén anyaggal indukált vastagbélrákot, az egereknél pedig a béta-karotinnál és a canthaxanthinnal erősebb hatással késleltette a mellrák progresszióját.

Tanaka,T, és mtsai:
(1)    Chemoprevention of mouse urinary bladder carcinogenesis by the naturally occurring carotenoid astaxanthin. Carcinogenesis 1994;15:15–19.
(2)    Chemoprevention of rat oral carcinogenesis by naturally occurring xanthophylls, astaxanthin and canthaxanthin. Cancer Res. 1995;55:4059–4064.
(3)    Suppression of azomethane-induced rat colon carcinogenesis by dietary administration of naturally occurring xanthophylls astaxanthin and canthaxanthin during the postinitiation phase. Carcinogenesis 1995;16:2957–2963.

Kurihara szerint állatkísérletekben bizonyítást nyert, hogy az asztaxantin csökkenti a természetes ölősejtek stresszel indukált elnyomását, melynek köszönhetően hatékonyabban felszámolja a daganatsejteket.

Kurihara H, és mtsai: Contribution of the antioxidative property of astaxanthin to its protective effect on the promotion of cancer metastasis in mice treated with restraint stress. Life Sci. 2002;70:2509–2520.

Az asztaxantin hatásával kapcsolatos pozitív eredményeket más tudósok is alátámasztották. Bertram, Jewell és Jyonouchi egymástól független tanulmányokat végeztek. Ezek szerint az asztaxantin (1) rákmegelőző hatása antioxidatív és gyulladásgátló hatásának, (2) a sejtek közötti úgynevezett „gap-junctions“ (a szomszédos sejtek között meghatározott molekulák szállítását lehetővé tévő, állati sejtek sejtmembránjai közötti kapcsolatok) útján végbemenő jobb kommunikációnak, (3) a fázis-I enzimek májban, tüdőben és vesékben való aktiválásának tudható be, melyek hozzájárulnak a karcinogén anyagok ártalmatlanná tételéhez, (4) valamint egy daganatelnyomó gén (4) aktiválásához és (5) a daganatsejtek ellen irányuló immunválasz modulációjához.

Bertram JS: Carotenoids and gene regulation. Nutr Rev. 1999;57:182–191.

Jewell C, et al: Effect of dietary supplementation with carotenoids on xenobiotic metabolizing enzymes in the liver, lung, kidney and small intestine of the rat. Br J Nutr. 1999;81:235–242.

Jyonouchi H, et al: Antitumor activity of astaxanthin and its mode of action. Nutr Cancer 2000;36:59–65.

Az asztaxantin és az ízületek

A Health Research and Studies Center munkatársa, Dr. Spiller tanulmányt végzett az úgynevezett "teniszkönyökben" szenvedő betegek körében. A "teniszkönyök" esetében gyulladás jön létre a csukló és ujjfeszítő izmok tapadásánál. A sérülés következtében csökken a markolóerő és fájdalom jelentkezik, ha megfogunk valamit. Dr. Spiller megvizsgálta az étrendkiegészítőként szedett természetes asztaxantin teniszkönyökben szenvedő betegek markolóerejére gyakorolt hatását. A tanulmány 33 alanyt foglalt magába, melyből 21 résztvevőt kezeltek asztaxantinnal, míg a placebo-csoportban tizenketten voltak. A markolóerőt a nyolchetes tanulmány elején és végén mérték meg. Nyolc hét elteltével az asztaxantinnal kezelt csoportnál a markolóerő figyelemreméltó 93%-os átlagos javulása volt megfigyelhető, az önbecslések alapján pedig csökkentek a fájdalmas állapotok. A következtetés: Az asztaxantin segíthet a gyulladásos ízületi megbetegedések enyhítésében.

Spiller és mtsai. 2006b

´Az asztaxantin és a reumatoid artritisz

Dr. Nir és Dr. Spiller igen ígéretes, nyolchetes klinikai tanulmányt végzett reumatoid artritiszban szenvedő betegekkel. A reumatoid artritisz egy autoimmun betegség, melynél az immunrendszer a saját testet támadja meg. Ez a betegség sokkal nehezebben kezelhető, mint az oszteoartritisz. Egy krónikus betegségről van szó, ami roncsoló hatást fejt ki és az érintetteket akár nyomorékká is teheti. Számos hagyományos terápia bizonyult sikertelennek. A tanulmány 21 vizsgálati alanyt foglalt magába, melyből 14 résztvevőt kezeltek asztaxantinnal, míg 7-et a placebo-csoportba soroltak. Értékelési kritériumként a vizsgálat kezdetén, félidején és végén megmérték a fájdalmat és az arra vonatkozó elégedettséget, hogy milyen jól képesek a mindennapos tennivalók elvégzésére. Az eredmények a tanulmány végén mind a fájdalom, mind az elégedettség értékei terén szignifikáns eltérést mutattak a kezelt és a placebo-csoport között. A fájdalom értékei az asztaxantinnal kezelt csoportnál négy hét elteltével kb. 10%-kal, nyolc hét elteltével pedig több mint 35%-kal csökkentek. A placebo-csoport fájdalomértékei viszonylag állandóak maradtak. A vizsgálati alanyok elégedettségi értékei saját felbecslések szerint az asztaxantinnal kezelt csoportban négy hét elteltével kb. 15%-kal, nyolc hét elteltével pedig több mint 40%-kal nőttek.

Szavazás

gyogyszer vagy természetes dolgok nagyi kurái?
a természetes dolgokat szeretem de adok gyogyszert is
gyogyszer mindenkép semi kuruzslás
csak ha muszály akkor gyogyszerel
Asztali nézet